Adrian Paul Fan Club

Üdvözöllek az oldalon!

1959. május 29-én született Londonban; édesanyja olasz származású.

 

Annak ellenére, hogy egyik kedvenc íróját, Shakespeare-t még magánkurzusok alkalmával is tanulmányozta, gyerekként pedig iskolai elõadások során rendszeresen fellépett színdarabokban, nem a színészi pálya vonzotta. Modellként, táncosként, majd koreográfusként dolgozott Európában.

 

1985-ben Los Angelesbe utazott, ahol elsõ filmszerepét is tánctudásának köszönhette: a Dinasztia (The Colbys) című sorozatban egy orosz balett-táncost alakított 19 epizódon keresztül. Innen már egyenes út vezetett a színpad és a televíziózás felé.

 

1987-ben a Bouncers című Off-Broadway darabban játszott New Yorkban. 1988-ban a Ron Perlman-Linda Hamilton féle Szépség és a szörnyeteg című sikersorozatban vendégszerepelt. Ugyanebben az évben kapta meg első filmszerepét (XX. századi Drakula) Tom Berenger és Daphne Zuniga oldalán.

 

Bangkokban forgatta Helen Hunt oldalán a Shooters című TV filmet; Los Angelesben kick boxot, kardforgatást, színészetet tanult.

 

1989-ben Sheena Easton videoklipjében, a Days Like These-ben szerepelt. A Dance to win és a Masque of the Red Death filmek után 1989 és 1990 között a Világok harca című tévésorozatban volt látható 20 epizód erejéig.

 

1990-ben feleségül vette Meilani Figalan színésznőt.

 

A Dark Shadows-beli vendégszereplés (3 rész) után 1991-ben a Bagoly című TV filmben láthattuk; majd 1992-ben a Gyilkos sorok és a Tarzan című sorozatokban. A Szerelmi bájitalban Sandra Bullock partnereként volt látható néhány percre. A Topmodell gyilkosságok című TV filmben egy fotóst játszott.

Miután 1992-ben fõszerepet ajánlottak fel számára a Hegylakóban, egészen 1998-ig (117 epizódon keresztül) alakította a sorozatban a halhatatlan skót felföldi, Duncan MacLeod szerepét. A kultikus sorozat első epizódjában a filmekben Connor MacLeodot játszó Christopher Lambert is vendégszerepelt.

 

1997-ben elvált Meilanitól.

 

A Halott ember ritkán táncol (1997), Susan terve (1998), Aki becsapta a halált (1999), és a Merlin visszatér (2000) után a Hegylakó 4: A játszma vége című mozifilmben állt össze a filmbéli és a sorozatbéli álomcsapat.

2000-ben forgatta Budapesten az Új faj című filmet (2001), ekkor hívták meg zsűrizni egy szépségversenybe, ahol megismerte a félig magyar, félig fülöp-szigeteki műsorvezetőt, Alexandra Tonellit.

 

2001-ben az idehaza is népszerű kalandsorozat, Az elveszett ereklyék fosztogatói (Relic Hunter) A vámpír csókja című epizódjában szerepelt; majd 2002-ig az egy évados Zsaru az űrből (Tracker) főszereplője volt. A bűbájos boszorkák (Charmed) 2003-as epizódjában múmiát akart gyártani a lányokból.

 

A következő három évben kisebb-nagyobb sikert elért tévéfilmekben játszott, majd 2007-ben ismét Duncan MacLeod kardját akasztotta le a szögről a Hegylakó 5 - A forrás miatt.

 

2010. január 8-án megszületett a kislánya, Angelisa Valentina Rose.
2012. július 16-án született meg Royce Paul nevű kisfia.

 

2013-ban 6 filmben vesz részt a hírek szerint.

 

 

 

Érdekességek:

- Kedvenc írói: Shakespeare, Tennessee Williams, Anne Rice.
- Kedvenc zenéje: Mozart, Reggae és az Enigma.
- Fiatalkora óta ûz különféle küzdõsportokat (kung-fu, taekwan-dó, box)
- Folyékonyan beszél franciául és olaszul
- Hivatásos futballjátékos volt, és még ma is nagy focirajongó.
- 1993 õszén egy tolvaj ellopott egy videókamerát az egyik Hegylakó-epizód forgatásának helyszínérõl, de Adrian észrevette és elkapta, míg a rendõrség oda nem ért.
- 2000. novemberében a People Magazine megválasztotta a legszexisebb akcióhõsnek.
- Szereti a Túró Rudit :-)
- Az egyik kereskedelmi csatorna Ötletház címû mûsora rendezte be a budapesti házát.
- 3 menhelyrõl származó kutyája van: Budino, aki ott volt az Átjárón is és magyar vezényszavakra hallgat, Turo Rudi :), Morzsa (Crumb)

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 2
Össz.: 6 563

Látogatottság növelés
Oldal: Adrian Paul (Biográfia)
Adrian Paul Fan Club - © 2008 - 2024 - adrianpaul.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »